ONLINE tanulás-módszertan * általános iskolásoknak*  középiskolásoknak * egyetemistáknak * munka mellett tanulóknak

 

 
TANULÁS Blog

Mítosz, hogy az iskola felkészít az életre...

Tényleg egyre

 

Jó pár  hete már ezt boncolgatják mindenféle fórumokon: Már megint „leszerepelt” a magyar oktatási rendszer a 2012-es PISA felmérések alapján 65 országból matematikából a 39., szövegértésből a 30., és a természetudományokból a 32. helyen végeztünk.

De valóban ilyen rossz a helyzet?
Tényleg egyre "rosszabb gyerekanyag" kerül be a mai iskolákba?
Valóban egyre képzetlenebbek a pedagógusok?
És a szülők? Igaz az, hogy egyre tiszteletlenebbek és ellenségesebbek az iskolával?

 

Igen, szörnyű dolog átélnünk, hogy a korábbi világelsőből visszaestünk középszintre.

 
De meg kell értenünk, hogy a világ változott. De azt is értenünk kell, hogy az iskoláink nem változtak a világgal együtt. Nálunk csak az iskola foltozgatása folyik. Ráadásul úgy, hogy a kudarcokért a felelősséget a gyerekekre, szülőkre, és a tanárokra  tolják.
 
Az oktatásról döntők mintha szemellenzőt viselnének. Olyan dolgok megkövetelését „írják elő”, és azt olyan módon kérik az iskolában, ami gyerekeink számára nagyon sokszor egyenesen káros lehet.
 
Miért írom, hogy lehet? Mert az, hogy nálunk az iskola intézménye még működik, nem omlott össze, és még képes bizonyos eredményeket produkálni, az a pedagógusoknak és a nem utolsó sorban a a szülőknek köszönhető.
 
Tapasztalatból tudom, hogy hány pedagógus próbálja az iskola vezetőségével szemben is akár érvényesíteni gyerekközpontú elképzeléseit. De azt is látom, tudom, hogy sokaknak ez a harc felőrli erejét. Van aki – ha sikerül- másik –szabadabb haladóbb szellemű, gyermekközpontúbb- iskolába megy, de sok remek pedagógust ismerek, aki elhagyta e miatt a pályát.
 
Aztán nagy gond az is, hogy a pedagógusok közt már jó ideje folyik egy furcsa, és káros kontraszelekció.
 
Egyre nagyobb számban vannak köztünk olyan „kollégák”, akik csak jobb híján, vagy bizonyos előnyökért - például a több szabadság miatt - választották ezt a foglalkozást...
 
Az ilyen tanítóknak és tanároknak a gyerek az iskolában nem partner, nem csodálatos lehetőségekkel rendelkező kisember, akinek a kiteljesedéséért, fejlődéséért vagyunk felelősek,  hanem ellenfél -„zavaró tényező”-, aki létével, magatartásával akadályozza az anyag „leadását”, a (tan)terv teljesítését, az iskola vezetősége, vagy az oktatási felügyelet által –sokszor teljesen hibásan, és légből kapottan-  elvárt határidők és szintek teljesítését.
 
Sajnos, sok szülő is segíti ezt a gyerek-lélek-romboló gyakorlatot, mikor a jó minősítésekért, a jó osztályzatokért együtt szállnak „harcba” a gyerek „érdekében”.
 
Az ilyen pedagógus és szülő is a „gyereken keresztül” akarja elérni a célját, amiben a gyerek céljuk elérésének pusztán eszköze. Csakhogy, ez az eszköznek tekintett kis lény nem mindig engedelmes, gyakran  ellenáll akaratuknak, meghiúsítja szándékukat.
E miatt jó párszor csatatérré alakul az iskola: a pedagógus, aki leküzdendő ellenfélnek tekinti a gyereket, célként tűzi ki: „Mindenáron rá kell kényszeríteni!”- !  Ellenfélnek tekinti azt a szülőt is, aki „elfogultságból” nem akar egyetérteni értékelésével, vagy az iskola szempontjait megkérdőjelezi. Az osztályok szülő közössége ketté szakad, és nő a feszültség minden "fronton": gyerek-tanár, gyerek szülő, szülő-tanár, szülő-szülő.
 
Ennek nem szabadna így lenni!
 
Ideje lenne már elfogadnunk gyerekeink, a jövőnk érdekében, hogy ma már másra van szüksége gyerekeinknek az iskolában!
 
A PISA felmérések – bármilyen lesújtó képet is festenek rólunk (most még !) – segítenek. Segítenek abban, hogy az oktatási szakemberek, a tanárok, a szülők képesek legyenek végre egy kőkemény szemléletváltásra az iskola feladatával kapcsolatban.
 
A PISA  nem azt vizsgálja, hogy mit tudnak a gyerekek. Vagyis nem közvetlenül azt méri, amit az iskolában tanulnak, vagyis, hogy mennyire tudják gyerekeink a tananyagot. (Ebben valószínűleg ma is ugyanolyan jók vagyunk.) Mert ez nem elég! (Egyébként ez sohasem volt elég.)
 
A PISA azt méri, ami ennél fontosabb: miképpen tudják a tudásukatt alkalmazni különböző helyzetekben.
 
Miért?
 
Mert nem attól lesznek sikeresek az emberek az életben, amit tudnak – vagyis az úgynevezett  lexikális tudástól-, hanem attól, mennyire képesek tudásukat hasznosítani, használni, alkalmazni bármilyen új  helyzetben.
 
Ebben vagyunk közepesek. A tudás alkalmazásában.
 
Úgy képzeld el, mintha pl. mindent megtanítanának neked arról mik a tulajdonságai egy jó kalapácsnak –persze tegyük fel azt is, hogy még sohasem láttál kalapácsot, és nem tudod mi az!. Szóval teljes részletességgel tudnod kell milyen a kalapácsfej tömegének és a nyél hosszának a legjobb aránya,  mikor a legoptimálisabb a kalapácsnyél vastagsága, melyik fafajta a legjobb a nyélhez, vagy milyen előnyei vannak, ha műanyagból készül. Sőt! Megtanultatják veled a szükséges fa biológiai szükségleteit, tulajdonságait, azt, hogy milyen éghajlaton él...stb.
 
Aztán még azt, melyik fém, milyen minőségű fémötvözet szükséges a legjobb minőségű kalapácsfejhez, mi annak a kémiai képlete, mik a fizikai kémiai tulajdonságai  és így tovább... és így tovább... Teletömik a fejedet mindenféle – a téma szempontjából - tökfelesleges lexikális tudással.
 
Szóval, MINDENT TUDSZ ARRÓL, MIK A TULAJDONSÁGAI.
 
Csak éppen, ha be kell verned egy szöget a falba, akkor fogalmad sincs arról, hogy az asztalon fekvő szerszámok közül melyik a kalapács, no meg azt sem tudod, hogy kell egy szöget beverni.
 
Most persze mondhatod, hogy gügye a példa, de itt egy életből vett eset:
 
Pár évvel ezelőtt egy falusi erdei iskolában szerveztem „Zseninek születtünk!” tábort.
 
Az egyik szabadidős program az volt, hogy elvittük a gyerekeket és a szülőket egy tanyára, ahol mindenféle állatot megnézhettek, megsímogathattak.
 
Mikor a baromfiudvarhoz értünk, az egyik negyedikes fiúcska megpillantva a hatalmas vöröstaréjú kakast, felkiáltott.”Hú, mekkora csirke!” Mire egy kislány oktatóan így szólt: „ Ne beszélj hülyeséget! Nem látod, hogy az tyúk! Hisz a csirke kicsi, és sárga pehelytolla van, tanultuk!”
És már sorolta is a tulajdonságokat: „kaparó, szarupikkelyes láb, erős, hegyes csőr, meszes héjú tojással szaporodik, fiókái fészekhagyók...”stb.
 
A fiúcska anyukáját igen érzékenyen érintette a dolog, elkezdte gyermekét mentegetni: „Pedig tessék elhinni, a fiam mindig ötös volt környezetismeretből. De az igaz, hogy tyúkot, eddig még csak bontott csirke formájában látott!”
 
Jelenleg, úgy tűnik –és ennek sajnos nagy hagyománya van- az iskola NEM SOKAT segít gyerekeinknek az ÉLETBEN való boldogulásban.
 
Nagyon nagy szükség van arra, hogy a szülők, végre tisztán lássák, mi az a mi fontos!
 
Szeretnék ezzel a cikksorozattal ebben segíteni. No, meg abban, hogy mi lehet a megoldás a jelenlegi iskolásoknak, és szüleiknek. Mert van segítség!
 
 
1. MEGGYŐZŐDÉS: Az iskola felkészít az életre....
 
Tanulj, és meglásd, jobban boldogulsz majd, ha felnőssz!”
 
Gyakran elhangzik ez, vagy valami hasonló mondat sok szülő, és tanár szájából.
 
De vajon amit az iskolában tanul gyerekünk, mekkora hatással van az életben való boldogulására?
 
Az iskolai eredmények, az iskolai helytállás, elismertség, sikereség tényleg megmutatja, hogy gyermeked milyen okos, talpraesett, és milyen sikeres lesz?
 
Az előző blogbejegyzésben (itt) több mint két tucat nagyszerű, óriásit alkotott emberről olvashattál, akiknek komoly iskolai, tanulási gondjai voltak.
 
Vajon, ők csak a ritka kivételek? Néhány tévedés? A kivételek, melyek erősítik a szabályt?
 
A 1990-es években végeztek egy hatalmas, átfogó vizsgálatot, aminek a célja az volt, hogy megvizsgálják, mire van szükség ahhoz, hogy egy gyerek felnőve jól boldoguljon az életben.
 
Kiderült, hogy amit az iskolában megtanulunk mindössze 18 százalékban befolyásolják az életben való boldogulásunkat.
 
Az iskolában megtanult anyagnak a MINIMUM 75 százalékát öt év alatt - a kitűnő tanulók is!- garantáltan elfelejtik.
 
Ezért iskoláinkban a tananyag legnagyobb részét feleslegesen, a felejtésnek tanítjuk, tanuljuk.
 
Így, bármilyen meglepő, az, hogy az iskolában valaki jó tanuló, egyáltalán nem biztosítja azt, hogy sikeres felnőtt élete lesz.
 
Tehát, mivel  az iskolában szerzett tudás mindössze 18 %-ban készít elő a felnőtt életre az iskola, és az iskolában elért sikerek nem segítik olyan mértékben  az életben való boldogulást amekkora jelentőséget tulajdonítanak neki tanárok, szülők, sőt maguk a gyerekek is!
 
 
2.MEGGYŐZŐDÉS: Ha rosszak a jegyeid, nem vesznek fel jó iskolába, és nem tudsz továbbtanulni!
 
Szülőként persze az a bajunk, hogy szorongunk, hogyan fog gyerekünk a rossz jegyeivel továbbtanulni.
 
Ez teljesen normális. Ám ne hidd azt, hogy minden most dől el, és ezen múlik az élete! Mert EZ EGYSZERŰEN NEM IGAZ!
 
Persze, fontos, hogy tanuljon, de nem dől össze a világ, ha nem jut be a szerinted legjobb középiskolába, gimnáziumba.
 
Ha nem sikerül, még mindig ott van a lehetőség, hogy kitanul egy szakmát, és ha később „benő a feje lágya” segítheted őt abban, hogy estin, vagy levelezőn leérettségizzen, s ha akar, továbbtanuljon.
 
Rengeteg kerülő út, lehetőség van. Egyszerűen NEM IGAZ, hogy minden most dől el, és az egész élete ezen múlik!
 
Az átlagéletkor növekedésével nem csak az időskor kezdődik később, hanem a felnőtté válás időpontja is eltolódott. És persze az érésé is. És egyre gyakrabban a tudatos pályaválasztásé is.
 
Mert ugye, Te is tudod, hogy az nem (ön)tudatos pályaválasztás, ha meggyőzöm, rábeszélem a gyerekemet, hogy hol tanuljon tovább, mert szerintem neki az a jó!
 
Vekerdy Tamással együtt teljes meggyőződéssel vallom: „rettenetes dolgot mondok:nem is fontos, hogy a gyerek jó tanuló legyen! Ez, mint annyi más!- tévedésen alapuló mánia! A történelem, és a művelődéstörténet nagyjai között tömegével bukkannak elő a rossz tanulók!”  Vekerdy T.: Jól szeretni c. könyvéből
 
Mielőtt még  - esetleg egy nem túl kedves jelzővel illetve engem – elmenekülnél ettől az írástól, szeretném gyorsan leszögezni: semmiképpen sem arról beszélek, hogy nézd el a gyerek hanyagságát, nemtörődömségét, és ne törődj  a rossz jegyekkel!
 
Sőt!
 
Nagyon is fontosnak tartom, hogy a gyerek mindent megtegyen az iskolában, ami tőle telik!  
 
Vagyis tegye meg mindazt, amire képes!

Sőt!Állítom! EZ A LEGFONTOSABB!
 
Csakhogy van egy bökkenő! Semmiféle szigorral, büntetéssel, fenyegetéssel, veszekedéssel, kritikával, szentbeszéddel..stb sem tudod ezt elérni!
 
Hisz pont ezek miatt az eszközök miatt képtelen elérni ezt az iskola is a legtöbb gyereknél!
 
Az meg egyszerűen ostobaság, hogy a gyerekek egyre butábbak, vagyis "egyre rosszabb a gyerekanyag".
 
Ami tény: a mai gyerekek jóval okosabbak -és öntudatosabbak-, mint eddig bármikor. Biológiai tény, hogy mindig jóval fejlettebb egyedek születnek az előző generációknál!
 
Vagyis egy újszülött eleve okosabbnak születik, mint a szülei!
 
Akkor mégis, miért nő az iskolában rosszul teljesítő, kínlódó gyerekek aránya? Erről majd legközelebb...
 
 
 
 
 

 

2014.01.14. 15:19, Nagy Margó Vissza a bloghoz
 
D E L F I N   T A N U L Á S   Alapítva:1990
 
   
skype: nagymargo1
+36/30 638 2773 
6900 Makó, Jókai utca 19.
 
LindaDesign & Nagy Margó
 
Blog cimkék
Itt találkozhattál velünk: