"Kérem ne mondják, hogy normális vagyok"
ezzel a meglepő kéréssel kezdi előadását Faith Jegede. A huszonéves lány, megható és tréfás történetként meséli el, hogyan nőtt fel két testvérével, akik autisták és különlegesek.
Faith nem csupán a fogyatékkal élő emberek elfogadására hívja fel a figyelmet, hanem arra is emlékeztet bennünket, hogy olyan életet éljünk, mely túllép a "normális" határokon:
"Mindenkiben van tehetség, és őszintén szólva a törekvés a normalitásra a lehetőség végleges feláldozása. A lehetőség a nagyszerűségre, a fejlődésre és változásra, mert ez meghal abban a pillanatban, amikor megpróbálunk olyanok lenni mint valaki más."
|