Delfin Tanulás

Zseniális tanulási ötletek kicsiknek, nagyoknak!

TANULÁS Blog

Nem biztos, hogy a netezés árt a gyereknek?!

Nem lesznek agyatlan zombik a gyerekek a netezéstől!

A brit gyermekorvosok szövetsége (RCPCH) szerint a szülőknek nem kell feltétlenül attól tartaniuk, hogy a netezés tönkreteszi majd a gyereküket – sokan ugyanis attól félnek, hogy ha a gyerek nem képes leszakadni a telefonról, az árt a mentális egészségének.

Léteznek ugyan olyan kutatások, amelyek szerint a féktelen netezés és a gyermekkori depresszió, illetve az elhízás szoros öszefüggésben állnak, a testület nem látja megalapozottnak, hogy a két dolog kauzális viszonyban állna. A közösségi média szerepe persze továbbra is kiemelt szerepet kap a fiatalok életében, de önmagában az internet nem az ördögtől való: a szövetség szerint néhány tényező ellenőrzésével meggyőződhetünk róla, hogy valóban aggodalomra ad-e okot a gyerek médiahasználata, vagy egész egyszerűen csak a megváltozott szociális viszonyoknak megfelelően ezt a teret használják kapcsolatépítésre. (A cyber-bullying, a netes zaklatás továbbra is aggodalomra adhat okot, de a Facebook, a Snapchat és a Twitter kiemelt szerepét a hétköznapi életben nem igazán lehet vitatni). 

Továbbra is vannak persze, akik szerint a közösségi

média jelen formájában továbbra is maga a megtestesült gonosz: Louise Theodosiou brit pszichiáter szerint a kommunikációs szokások megváltoztak, és egyre több esetben figyelhető meg, hogy a szorongás, a depresszió és egyéb mentálhigiénés problémák kifejezetten a netes kapcsolatokkal függenek össze. Ehhez nincs szükség még direkt zaklatásra sem, épp elég annyi, hogy a fiatalok elirigyeljék mások életét, és összevessék a látszólagos sikert és csillogást a maguk hétköznapi valóságával.

A Royal Society of Public Health 2017-es kutatása a főbűnösöket is megnevezi: 1500 fiatal vizsgálata alapján azt állítják, hogy a Snapchat és az Instagram a legveszélyesebb, a YouTube-tól viszont kevésbé valószínű, hogy depressziós lesz a gyerek. 

Az RCPCH mostani állásfoglalása szerint négy egyszerű pont alapján ellenőrizhető, hogy vajon problémát okoz-e a telefon nyomkodásával töltött idő, ezek pedig a következőek:

  • Kontrollálható a képernyő előtt töltött idő?

  • A családi programok kárára megy a netezés?

  • Az alvás rovására netezik a gyerek?

  • Képes-e megállni a gyerek, hogy kontrollálhatatlanul összeegyen mindent, miközben a YouTube-ot bújja?

Ha egyikkel sincs probléma, akkor Max Davie, az RCPCH munkatársa szerint a szülőknek nincs mitől tartaniuk: a netezés ebben az esetben inkább szélesíti a gyerekek látókörét, mint hogy a kárukra válna, a szülők pedig gyakran indokolatlanul aggódnak a képernyő előtt töltött idő miatt – ugyanúgy, mint ahogy az ő fiatalságuk idején attól tartottak, hogy a tévézéstől életképtelen zombikká válnak majd.

 

2019.01.06. 09:34, Nagy Margó Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
D E L F I N   T A N U L Á S   Alapítva:1990
 
                
skype: nagymargo1
+36/30 422 3106
6900 Makó, Jókai utca 19.
 
 

 
Itt találkozhattál velünk: