Delfin Tanulás

Zseniális tanulási ötletek kicsiknek, nagyoknak!

TANULÁS Blog

Hogyan segíts gyermekednek az önálló tanulásban?

Hogyan segíts a gyerekednek az önálló tanulásban?

Miért van az, hogy 100 diákból 50-60 küzd tanulási nehézségekkel?

Méghozzá kortól függetlenül –a kisiskolástól az egyetemistáig?!

Miért nő a számuk évről-évre?

Lehet, hogy ez a növekedés nem is a diákok problémáját, hanem egy egészen másféle gondot jelez?!

Miért van az, hogy miközben a csapból is folyik, hogy világ milyen hihetetlenül gyorsan változik, addig TANULÁS elfogadott gyakorlata  MA IS UGYANAZ, mint 100 éve. 

CSAKHOGY! Ma már az iskolában akkora tananyaggal birkóznak, tanárok, gyerekek, hogy ezt a klasszikus módon már képtelenség elsajátítani.

 

Ma már nem működhet úgy a tanulás, hogy a tanár elmagyarázza, begyakoroltatja a tananyagot, és a gyereknek otthon elegendő megtanulni, s kicsit gyakorolni még.
 
MERT!
  • A megnövekedett tananyagot a tanár képtelen teljes egészében az órákon elmagyarázni, begyakoroltatni.
  • Egyre több ÖNÁLLÓ tanulásra van szükség a diák részéről. Ahogy egyre idősödik a gyerek, egyre több az olyan tananyagrész, amit tanórákon nem tudnak feldolgozni, DE annak tudását, megértését számon kérik tőle feleletben, dolgozatban.
  • Ez teljesen természetes, hiszen az emberiség TELJES tudásmennyisége 4-5 évenként megduplázódik. Mire gyerekeink kilépnek az iskola kapuján, az ott szerzett szakma, diploma tudásanyagának jelentős része már elavult.

Igen ám! De a gyerekek  - bár egyre fontosabb- nem tudnak önállóan tanulni.

SŐT! A diákok jelentős része olvasni sem tud megfelelően! Pedig EZ AZ ALAPJA AZ ÖNÁLLÓ TANULÁSNAK.
 
Hiába az internet, az egyre fejlettebb film/videó készítés, egyre trükkösebb animációs technikák! TÉNY, hogy az újabb-, és újabb ismeretek jelentős részét MA IS  ÍROTT ANYAGBÓL – még ha digitális formában lévőből is- , OLVASÁSSAL  TUDJUK  MEGSZEREZNI!
 

AZ ÖNÁLLÓ TANULÁS nem más, mint az írott szöveg

  • értelmezése

  • az ez alapján történő lerövidítése 

  • a számunkra érthető újrafogalmazása

  • memorizálása      

 
Ha az első lépés elmarad, mert a tanuló NEM TUDJA értelmezni az olvasottakat, akkor a többi lépést egyszerűen már NEM KÉPES megtenni!
 
S bizony a mai gyerekek – és felnőttek-  nagyon nagy része, 50-60 %-a –általános iskolástól egyetemistáig-  NEM TUD olyan szinten olvasni, hogy képes legyen önálló ismeretszerzésre.
 
Sem a fejlettebb olvasási módszereket, sem az önálló tanulást segítő technikákat NEM TANÍTJÁK AZ ISKOLÁKBAN, s ezeket a legtöbb családban sem ismerik a szülők, hogy segíteni tudjanak a gyerekeiknek. Hiszen a szülők sem tanulták ezeket.
 
Feltételezem, most sokan arra gondoltok, hogy ide vezet az, ha a gyerekek –felnőttek- nem olvasnak eleget.
 
IGEN, IGAZATOK VAN!
 
Bár, én a magam részéről erősen elgondolkodtam azon, hogy melyik volt előbb: az emberek elfordulása az olvasástól, vagy az, hogy nem tanultak meg  - nem tanítottuk meg őket- fejlettebb technikákkal olvasni?
 
Én 38 éve érettségiztem. Mikor általánosba, és gimibe jártam, emlékszem, mi nagyon sokat olvastunk az órákon. Nem csak magyar órán!  És nem csak alsóban!
 
Rengeteg önálló –olvasáson alapuló- adott tantárgyhoz kapcsolódó feladatot kaptunk. Kitűzte az olvasás célját a tanár, - „Keresd meg a bizonyítékot …! Foglald össze a saját szavaiddal ….!”- vagy kérdéseket tett fel,  nekünk - pl: „Mi a véleményed…? Mit bizonyít ez a….?”   stb- s ezek alapján kellett önállóan boldogulni 1-1 szöveggel, szöveg résszel. S utána megbeszéltük, sőt, sok tantárgyból vázlatot is írtunk a feldolgozott szövegből.
 
S bár a fejlettebb olvasási technikákat direktben nem tanultuk, de azzal, hogy rászorítottak bennünket az olvasásra -már akit, mert én akkor is imádtam olvasni -  lehetősége volt az egyébként keveset olvasóknak is, hogy szépen, lassan rájöjjenek, megtanulják a fejlettebb olvasási, szöveg feldolgozási technikákra.

Azért az megjegyzem, már akkor sem szeretett nagyon sok gyerek olvasni!
 
Manapság sajnos, nincs mód -vagy akarat, a lényeg szempontjából mindegy- legtöbbször az iskolákban, hogy naponta olvastassák a gyereket.
 
Alsóban megtanítják a gyerekeket az elemi szintű olvasásra, de ötödiktől már nem foglalkozik az iskola az olvasástanítással!
 
MI AZ AZ ELEMI SZINTŰ OLVASÁS?

Alsóban ahhoz szoktattak bennünket, hogy szépen elővegyük a könyvet, és szép egyenletesen, az elejétől a végéig elolvassuk, az egyes szavakat felismerjük, és összerakjuk belőlük a mondatokat.
Nincs is ezzel semmi baj, amíg rövid tananyag megtanulásáról, elolvasásáról van szó. A kicsi gyerek még nem is képes többre. Ilyen idősen, és ennyi idő alatt profi módon a szavankénti olvasás elsajátítására vagyunk csak képesek.
 
Kisiskolás korban a gyerekek hallás után még sokkal jobban megértik a szövegeket, mint olvasás után – ami érthető, hiszen az írott szöveg dekódolásával még csak most ismerkednek.
 
Az alábbi táblázatból jól látszik, hogy ötödik osztályban az átlagos gyerek már jobban megérti az elolvasott szöveget, mint ha ugyanezt felolvassák neki. Ez a tendencia ezután megmarad, állandósul az olvasásértés előnye a halláshoz,  hallott szöveg értéséhez képest.
 
AZ OLVASÁS TANULÁS AZ ISKOLÁBAN ÖTÖDIKRE BEFEJEZŐDIK
 
Annak ellenére, hogy ötödik osztálytól egyre nehezebb, bonyolultabb szövegezésű tananyaggal találkozunk, s nagy részüket önállóan kell feldolgoznunk, ezzel teljesen magunktól kell megbirkózni.
 
Az addig elsajátított elemi szintű, a szavak megértésén alapuló olvasás pedig erre egyre kevésbé alkalmas.
 
Hiába tanult meg a gyerek alsóban olvasni, ha ezt a készséget később nem gyakorolja, nem fejleszti tovább, akkor nem alakul ki olyan színvonalú szövegértése, ami a magasabb szintű tanulmányok, vagy később a munkához kapcsolódó leírások, utasítások, dokumentumok értelmezéséhez elengedhetetlen. Jó képességű, okos gyerekek buknak meg a középiskolában pusztán csak azért, mert képtelenek olvasás után tanulni. Annyira gyakorlatlanok az olvasásban, hogy nem tudják kihámozni a tananyag értelmét.
 
MIT TEHET A SZÜLŐ? Hogyan segíthet gyermekének?
 
Mit tehet a szülő, ha arra gyanakszik, hogy ilyen okok akadályozzák a gyerekét az iskolai haladásban?
  • Teszteljük le a gyereket!
Különösebb szakértelem nélkül is meg lehet arról győződni, hogy mennyire érti azt, amit olvas.
Egy felső tagozatosnak újságból, vagy internetről adjunk egy kb. egy gépelt oldalnyi, nem túlságosan bonyolult tartalmú ismeretterjesztő cikket, vagy tudósítást egy konkrét eseményről, pl. balesetről. 
 
Kérjük meg, hogy rövidítse le ezt a szöveget kb. egynegyedére, anélkül, hogy a lényeg elveszne.
- Húzza ki a szerinte felesleges részeket
- Vagy húzza alá, ami fontos
- Ezután mondja el az általa kiszűrt lényeget
Ha ezt a feladatot nem tudja elfogadható szinten megoldani, pl. elvesz a lényeg, nem tud értelmes magyar mondatokat alkotni, valószínűleg komoly gondjai vannak az iskolai szövegekkel is.
  • -A szülő is gyakorolhatja a szövegértést a gyerekkel
Hogyan lehet segíteni a szövegértési bajokon? Ma már szerencsére sokféle, az életkornak megfelelő szövegértési gyakorló füzet kapható.
Próbálkozhattok ezekkel is.  Ennek a készségnek a hiánya ugyanis a középiskolai vagy magasabb tanulmányokat lehetetlenné teszi.
 
Egyébként a matek, fizika, kémia megértését is legtöbbször a gyenge olvasás szövegértés akadályozza!
  • Ideális lenne, ha rá tudnád venni a gyerekedet, hogy NAPONTA olvasson 1-2 oldalt, de úgy, hogy azt, illetve annak lényegét el is mondatod vele. (Könnyebb a dolgod, ha TE MAGAD is olvasol rendszeresen, és így példát mutatsz neki.)
 
Ha nem sikerül eredményt elérni, vagy a gyerek ellenáll, akkor forduljatok szakemberhez
 
A Delfin Tanulás „Zseninek születtünk!” tanfolyama két korosztályra bontva segít gyermekednek, hogy megismerjék a hatékony olvasási technikákat, és az önálló tanulás módszereit.
 
Segítünk gyermekednek, hogy újult erővel, hasznos tanulási módszerekkel kezdhesse a tanévet!
 
Nézd meg a részleteket>>>>>>>
 
 

 

 
 
2017.08.18. 19:09, Nagy Margó Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
D E L F I N   T A N U L Á S   Alapítva:1990
 
                
skype: nagymargo1
+36/30 422 3106
6900 Makó, Jókai utca 19.
 
 

 
Itt találkozhattál velünk: