Delfin Tanulás

Zseniális tanulási ötletek kicsiknek, nagyoknak!

TANULÁS Blog

Tanuljon-e a gyerek nyáron?

Tanuljon-e a gyerek nyűron?

Ez egy igen nagy vitákat kavaró kérdés. Vannak szakemberek, főleg pszichológusok –pl az általam nagyrabecsült Vekerdy Tamás-, és a szülők egy része is, aki kategórikusan ki mondják TILOS a nyáron a gyereknek tanulni.

Mások viszont úgy gondolják, hogy igenis fontos, hogy a gyerek nyáron is tanuljon, hogy ne felejtsen annyit, hogy könnyebb legyen a szeptemberi kezdés számár, jó jegyekkel indulhasson a tanév, jól sikerüljenek az év eleji ismétlő dolgozatok.

Kinek van igaza?

MI SZÓL A NYÁRI TANULÁS ELLEN?

A szünet a tanulás része! Méghozzá nagyon fontos része!

Régi tanuláspszichológiai tény, hogy egyes tanulási szakaszok után szünetet kell tartani, más különben, a megszerzett tudás, a kialakulóban lévő képesség nem tud rendeződni, RÖGZÜLNI, megszilárdulni az agyunkban. Ezért  hatalmas jelentősége van az alvásnak, pihenésnek, az iskolai szüneteknek.  

SŐT! Ez annyira igaz, hogy a pihenés, a szünet A LEGLÉNYEGESEBB  feltétele a maradandó és a képességgé érlelhető tudás kialakulásának, mint amilyen például az olvasás, írás, vagy akár az autóvezetés.

A tanultak rögzülése egy biológiai-kémiai folyamat az agyban, melynek létrejöttéhez ülepedési időre van szükség.

Azonkívül, a nyár az az időszak, amikor a gyerekek testi fejlődése látványosan  beindul. Ilyenkor nő, nyúlik a gyerek. Van aki egy nyár alatt képes akár 10 centit, vagy többet is nőni, lábméretük is 1-2 számmal gyarapodik, az ötödik végén még kislány,  igazi hölggyé serdül egy nyár alatt, az édes kisfiú mutáló hangú, pattanásos, csupa kéz-láb kamasszá.

Tehát az agyi tudásrendeződés mellett a gyerekek testi energiáit „lefoglalja” a  növekedés. A kicsik igénylik a sok mozgást.

De ne ijedjen meg egyetlen szülő sem, ha 12-13 éves kortól a gyereke „punnyad” - vagyis akár tízig alszik, nap közben is az ágyon hever üveges szemmel, órákon át a rendetlenség közepén, esetleg fülhallgatóval, rosszabb esetben hangfallal -, ami bár borzolja nekünk szülőknek az idegeit, de élettani szempontból teljesen természetes.

MI SZÓL A TANULÁS MELLET NYÁRON?

1. Sok kisdiáknak okoz problémát a szeptemberi iskolakezdés, ugyanis a nyáron megszokott pihenés után nem egyszerű visszarázódni a hétköznapi tanulás és padkoptatás mindennapi rutinjába. Az iskolák hiába kezdik az új iskolaévet az előző évi tananyag ismétlésével, az erre fordítható idő kevés, így nem árt már a nyáron is beiktatni némi tanulást a sok játék mellé.

2. Az írás, az olvasás és a számolás a legtöbb alsó tagozatosnál még nem beágyazódott képesség, hanem érdemes ezeket nyáron is szinten tartani kisebb gyakorlásokkal.

3. Azokkal a gyerekekkel is muszáj kiemelten foglalkozni  nyáron, akiknek nagy a lemaradásuk, akár képességbeli, akár más indokból –pl pótvizsga, erről később egy külön cikkben- kifolyólag. Ilyen esetekben sokszor kevés lehet az otthontanulás, és nem árt szakemberek segítségét kérni.

A lényeg a nyári tanulásnál az, hogy SEMMI NE LEGYEN KÖTELEZŐ! A kötelező tanulás ugyanis nem lesz hatékony.

A legtöbb gyerek egyébként augusztus második felében elkezdi várni az iskolát, már csak a barátok miatt is. El kezdenek otthon „unatkozni”. Ezt a pozitív várakozási időszakot érdemes felhasználni arra, hogy kicsit felkészüljünk a gyerekkel a következő tanévre.

Tehát a javaslatom, hogy a tanulással a szünidő ezen részében, vagyis augusztus második felében foglalkozzon a gyerek.
 

A GYEREKRE ERŐLTETETT NYÁRI TANULÁS ÖNÉRTÉKELÉSI ZAVART OKOZHAT!

Itt hívom fel a figyelmét a szülőknek, hogy a különórák és a tanulás erőltetése az szünidőben a gyerekben komoly önértékelési zavarokat okozhat.

Ha a szülő nyomására a gyerek a vakációt is tanulással tölti, az azt üzenheti a számára, hogy nem tud megfelelni az elvárásoknak, nem elég jó a szüleinek. Ez alaposan megcincálhatja az önbizalmát, amivel sokkal nagyobb problémát okozunk, AKÁR EGÉSZ ÉLETRE KIHATÓT, mint  amit nyerünk a rákényszerített tanulással.

Amennyiben a gyerek nem teljesített jól az előző tanévben, esetleg rossz volt a bizonyítványa,

- INKÁBB BESZÉLGESSÜNK SOKAT A GYEREKKEL.

Próbáljuk ezekkel a beszélgetésekkel motiváltabbá tenni a gyerekünket. Beszélgessünk arról, hogyan motiválhatja a gyerek saját magát. Meséljünk saját történeteket arról, mi hogyan küzdöttünk meg 1-1 tanulási  gondunkkal, példával fűszerezve.

Őszintén mondjuk el, hogy nekünk is voltak tanulási mélypontjaink, s nem volt könnyű kimásznunk belőle. Mondjuk el, hogy jutottunk odáig, mik voltak az okok, mi/ki hogyan  segített nekünk a megoldásban.

- FONTOS, HOGY TUDASSUK VELE, MI MINDIG MELLETTE ÁLLUNK, RÁNK MINDIG SZÁMÍTHAT!

-SZENTBESZÉD HELYETT, BESZÉLJÜK MEG, MI A TANULÁS ÉRTELME

Érdemes  megértetni vele, hogy a tanulás értelme nem az, amit a legtöbb gyerek mond: „Hogy okos legyek!” „Hogy legyen állásom!”, „Mert muszáj!”

A tanulás értelme egy olyan tudásalap megszerzése, melynek segítségével a gyerek képes lesz dönteni a saját sorsát illetően. A tanulás során kialakult képességei, önbizalma, tárgyi tudása és tapasztalata révén megállja az életben a helyét. Ő lesz az, aki választhat a lehetőségek közül, s nem kényszerül kényszerpályára.

A tanulás értelme tehát jóval több, mint a tananyag bebiflázása.

A tanulás értelme: lehetőség teremtése magunknak a boldogsághoz, jóléthez, ahhoz, hogy bármilyenek is a körülmények, képesek legyünk elérni, amit szeretnénk.

A tanulás értelme: a boldog, félelem nélküli szabad élet.

 
 

Kapcsolódó cikkek:

A fene esne -bocs!- az ilyen felmérésekbe!

Stressz hatása a tanulásra

MÍTOSZ, hogy minden jó képességű, okos gyerek az iskolában is jól boldogul.

Mítosz, hogy az iskola felkészít az életre...

A sikeres tanulásért, és a boldog, kiegyensúlyozott szülő-gyerek kapcsolatért

Mitől lesz a gyerek jó vagy rossz tanuló?

Hogyan segíts a gyermekednek az önálló tanulásban?

Apák, nagyapák, dédapák! Nélkülözhetetlenek vagytok!

 
2017.07.25. 13:57, Nagy Margó Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
D E L F I N   T A N U L Á S   Alapítva:1990
 
                
skype: nagymargo1
+36/30 422 3106
6900 Makó, Jókai utca 19.
 
 

 
Itt találkozhattál velünk: