Delfin Tanulás

Zseniális tanulási ötletek kicsiknek, nagyoknak!

TANULÁS Blog

Döbbenet! Kommunista hírszerző tiszt jött rá az eredményes tanulás titkára!/1

Hihetetlen, de igaz! A tanulással kapcsolatos egyik legnagyobb felfedezést az emberiség a hadi kutatásoknak köszönheti!
A második világháború után az úgynevezett vasfüggöny időszakában a világ két részre szakadt. Egyik fele a szovjetek által vezetett
kommunista blokk, a másik fele az USA vezette nyugati blokk. Ez volt a vasfüggöny időszak 1946-1989-ig.
 
Mindkét fél teljes katonai fölényre törekedett.
A katonai laboratóriumokban olyan komoly kutatásokat végeztek, melyek célja az volt, hogy minél hatékonyabban tudják manipulálni az ellenséges csapatok, hadifoglyok, kémek agyát.

Minden valamire való tudós, akit csak be tudtak szervezni, a hadiiparban, vagy a hírszerzésben dolgozott. Kit pénzzel, kit zsarolással, fenyegetéssel „győztek meg”, az együttműködésről.

Ilyen tudós volt a bolgár Georgi Loanov is. A kitűnő pszichiáter és agykutató a bolgár hírszerzés ezredese volt akkor.

Kutatási területe a paranormális jelenségek, valamint az, hogyan, milyen módszerekkel lehet elérni, hogy sokkal nagyobb terjedelmű információt sokkal rövidebb idő alatt lehessen megtanulni, és jóval tovább emlékezni rá.

Kutatásait a bolgár hírszerzés támogatta anyagilag, másként nem is lett volna lehetősége és pénze ezekre a kutatásokra.
Módszerének neve: szuggesztopédia.

1966-ban a kommunista rezsim az eredmények láttán kénytelen volt engedélyezni, hogy létre hozza a Szuggesztológiai Intézetet Szófiában. De a hírszerzésben betöltött rangjából nem engedték, hogy visszavonuljon.
 
Kísérletei és eredményei felkeltették a világ haladó tudósainak érdeklődését. Módszerét az UNESCO 25 szakértői csoportja vizsgálta, és 1978-ban használatra ajánlotta a világ minden táján.

Lozanov ellen az UNESCO ajánlás miatt eljárás indult Bulgáriában, – hisz ekkor még kényszerűségből mindig a bolgár hírszerzés orvos-pszichiáter ezredese. Azzal vádolták, hogy államtitkokat adott ki az UNESCO-nak! Ezért 1980 – 1989–ig házi őrizetben tartották az akkor már világhírű tudóst, elzárva őt a világtól - és kutatásaitól.

De addigra világra szóló felfedezése már bejárta a világot!

De vajon mi volt ez a fantasztikus felfedezés?
Mire jött rá ez a nagyszerű tudós, mely alapjaiban rengette meg a tanulásról elfogadott addigi vélekedéseket?
 
Hogyan lehet ezt megtanulni, és alkalmazni?

A most egy éve elhunyt Lozanov rengeteg törte a fejét, hogyan képesek emberek olyan elképesztő tanulási teljesítményre, és emlékezetre, mint az indiai brahmanok, akik képesek voltak a teljes Véda mondákat emlékezetből elmondani. (Érdekességként, a 4 véda egyike: 1028 himnusz összesen 10 600 versszakot tartalmaz s a többi is hasonló terjedelmű!)

Elcsodálkozott azon, hogyan lehetséges ilyen rendkívüli memóriát kifejleszteni.

Azt az orvosi gyakorlatából tudta, hogy hipnózisban elképesztő teljesítményekre képesek az emberek a tanulásban, és az emlékezésben is.A brahmanok azonban nem használtak hipnózist a tanuláshoz!

Vizsgálatai során Lozanov lassanként rájött, hogy a legtöbb tanulási módszer, amit használunk egyáltalán nem hatékony.

Sőt! Az ugrásszerűen megnövekedett mennyiségű, összetett gondolkodást igénylő, bonyolult összefüggéseket tartalmazó információ elsajátítására egyenesen alkalmatlanok!

Egy olyan módszert dolgozott ki, mely segítségével az iskolában bármely tantárgy tanítását meg lehet úgy oldani, hogy a tanulók maximális tudásra tegyenek szert, mindenféle házi feladat, otthoni tanulás nélkül!
 
Módszerének neve: szuggesztopédia.
 

Lozanov az 1950-es évek elejétől dolgozott módszerének kifejlesztésén.
 
Eközben az agykutatásban is hatalmas felfedezések születtek, melyek világossá tették számára, miért nem működnek a hagyományos tanulási és tanítási módszerek.

A módszer kipróbálására és bizonyítására 1966-1979-ig folytatta a kísérleteket Bulgáriában.
Ez idő alatt 5000 diákkal használták ezt a módszert, hatalmas sikerrel.

Egy olyan módszert dolgozott ki, mely segítségével a tanulás – a tanár által vezetett tanulás - hihetetlen mértékben felgyorsítható.

Eközben a rövidebb idő ellenére a megtanult anyag mennyisége sokszorosa, akár 10-100 - 300 szorosa is annak, amit hagyományos módon vagyunk képesek megtanulni!

Kidolgozta azt a tanulási-tanítási módot, mellyel a tanultakra jóval hosszabb ideig, akár egész életünkben képesek vagyunk emlékezni.
 
És ez a fajta tanulás ráadásul nem fárasztó, sőt, élvezetes, és örömet okoz!

Módszerének hatékonyságát először 1966-ban egy 10 hónapos kísérlet sorozattal bizonyította, nem is akármilyen körülmények között.
 
A tét a Szuggesztológiai Intézet megalapítása Szófiában, ahol a hatékony tanulás módjainak, módszereinek vizsgálatával, kidolgozásával akart foglalkozni. Ehhez pedig állami engedély  kellett.
 
Az akkori kommunista rezsim végül engedélyt adott arra, hogy elvégezzen egy kísérlet sorozatot, mellyel bebizonyíthatja módszerének eredményességét.
 
Az felállított ellenőrző bizottságban helyett foglaltak a módszer leghangosabb ellenzői és kritikusai is.
 
Az eredményekhez tehát semmi kétség nem férhetett. Olyanokkal kellett bebizonyítani a szuggesztopédia eredményességét, akik a kákán is a csomót keresték. De ő ezt is bevállalta a cél érdekében. Töretlenül bízott módszere hatékonyságában.

Lozanov 60 diákkal dolgozott. Ezek a diákok nem voltak összeválogatva, a feltétel csak az volt, hogy önként jelentkeztek a kísérletre. Különböző végzettségű, intelligenciájú emberek voltak. Sőt! Néhány közülük mentális problémával küzdött, pszichiátriai kezelés alatt állt.
 
A kísérletet nyelvtanulással-tanítással kezdte, mert úgy gondolta, módszerének hatása legkönnyebben az idegenszavak tanulásán mérhető.A francia nyelvet választotta, és olyan embereket gyűjtött, akik még soha nem tanultak franciául.

Első körben 6 hétig mind a 60 diák minden nap 3 óra alatt 150 szót tanult meg.
A második körben 15 önként jelentkező 500 szót tanult meg 1 nap alatt.
A harmadik körben 12 önként jelentkező 1000 szót tanult meg így 1 nap alatt.

A diákok egyszer sem kaptak házi feladatot, alkalmuk sem volt otthon foglakozni az anyaggal, hisz a szavak listáját nem kapták meg.
 
Mindhárom csoportban a napi tanulás végén ellenőrizték, mennyire emlékeznek a tanultakból.

Mindhárom csoportnak sikerült megjegyezni az aznap tanult szavak 98 %-át!

Sőt! A résztvevők mindhárom kísérletnél azt tapasztalták, hogy ebben a tanulásban nem volt stressz, nagyon megnyugtató volt, és jól érezték magukat közben. Azt tapasztalták, hogy kitisztult a fejük, és remekül érezték magukat. Ezt érezték azok is, akik mentális problémával küzdöttek.(Nem úgy, mint a hagyományos tanulási móddal, amelyre a stressz, a feszültség, a versenyszellem jellemző.)
 

De még nincs vége…

6 hónap múlva ismét visszahívták a diákokat.

Ez alatt az idő alatt nem foglalkozhattak a tananyaggal, nem tanulhattak semmit francia nyelvből.
50-en tartották be az utasításokat.

Ekkor Lozanov megvizsgálta ennél az 50 diáknál, mennyire emlékeznek abból, amit 6 hónappal ezelőtt tanultak.

Első körben, ismétlés nélkül a diákok átlag 69%-ára emlékeztek a 6 hónapja megtanult szavaknak!!!
Egyszeri ismétlés után pedig újra emlékeztek a szavak 98%-ra!
 
De Lozanov nem állt meg!
1974: Lozanov tanítványai már 1800 szót tudtak megtanulni 1 nap alatt
A megjegyzés mértéke 98 % volt!
1979: 3000 szót tanultak meg egy nap alatt a diákok! A megjegyzés mértéke továbbra is 98 %-os maradt
 
Georgi Lozanov felismerte, és bebizonyította, hogy agyunk tanulási képessége egyszerűen végtelen. Korlátlan mennyiségben képes információt begyűjteni.
 
Visszavonhatatlanul kiderült, hogy bizonyos körülmények közt BÁRKI képes hatalmas mennyiségű anyagot nagyon rövid idő alatt megtanulni, és hosszú ideig emlékezni rá!
 
Ezután bebörtönzése miatt több mint 9 évig nem hallhat róla az emberiség, nem folytathatja kísérleteit! Műveit elkobozta a kommunista rezsim, és fő műve mai napig kiadatlan!
 
De addigra már a szerte a világon a tudósok folytatják, amit elkezdett, és 1989-ig, mire kiszabadul a börtönből, a tanuláselmélet önálló pszichológiai kutatási ággá válik.
 
És fantasztikus eredmények módszerek, technikák születnek Lozanov szuggesztopédiájának elvei alapján.
 
S bár a módszer eredetileg tanár által vezetett tanítás-tanulás folyamatára lett kidolgozva, ám számos fantasztikus egyéni tanulási módszer is született elveinek figyelembe vételével.
 
Ezek közé tartozik pl: a villámolvasás is (Paul Scheele is 10 évig volt Lozanov tanítványa!)
 
Mik ezek az alapelvek:
1. A tanulást kellemes, kélnyelmes körülmények közt végezzük.
2. Szabadon választhassuk meg a számunkra legjobb tanulási módszereket, a saját személyiségünk alapján.
3. Ne akadályozzanak bennüket a tanulásban a negatív hiteink önmagunkról, tanulási képességeinkről.
4.A tanulás legyen minél gyorsabb, mert így megmarad a motiváció, és a tanulási kedv.
5.Legyen bennünk a tanulnivalóval kapcsolatban erős érdeklődés, kíváncsiság.
6.Élvezetesen, stresszmentesen tanuljunk.
7.Legyünk a tanuláshoz legmegfelelőbb agyi állapotban.
 
 
De hogyan lehet mindezt elérni?
 
Hogyan lehet 3-10-vagy akár 100-szorosára is növelni a tanulási képességeinket!
 
Honnan tudjuk, mik azok a módszerek, melyek számunkra a leghatásosabbak?
 
Mitől lesz élvezetes a tanulás?
 
Hogy érjük el azt a bizonyos kellemes, stresszmentes, a tanulásra legalkalmasabb agyi állapotot?
 
Hogy tudunk érdeklődést kelteni olyan tanulni valóval kapcsolatban, mely egyáltalán nem érdekel bennünket?
 
Folytatás következik....
 
Itt a fotóm. Ha nem látod, enegélyezd aképek megjelenését!
 
Üdv: Nagy Margó
Tanulás-tréner, a gyors, eredményes, jókedvű tanulás jogvédője.
Mert jogod van az álmaidhoz!
 
 
2013.05.27. 17:13, Nagy Margó Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
5 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2013.11.05. 13:48
SKSD JNS

De mi maga a módszer? Milyen zene kell és hogy relaxálsz? Sokat lehet olvasni Lazanov-ról meg a gyorstanulásról de a módszert senki sem tudja.

 

 

2013.05.30. 19:15
muvero

http://www.youtube.com/watch?v=kGeR9cSgdwg

Itt bővebben hallunk Lazanov módszeréről. 

Itt pedig agykontrollos videók:

http://www.youtube.com/watch?v=K4y6SWF6SPw

 

http://www.youtube.com/watch?v=gzBFuLpugn0

 

http://www.youtube.com/watch?v=m29tpar3_VQ

 

Sztem nagyon jók és Margó sokat munkákodik és segít hatékonnyá tenni ezen témákat!

Üdv.: Vera

2013.05.30. 11:25
Margó

Kedves Sándor!

Mert NEM lehet kerek-perec leírni! Mert ha nem érted, PONTOSAN miről van szó, akkor a megtanulása is pontatlan lesz, és az eredmény pedig instabil.

Sok összetővője van ugyanis a témának. Tapasztalatom szerint ha pontosan tudja az ember, mi, miért, hogyan, mi miatt, akkor képes vagyok jól használni.

Ugyanis ezek legtöbbünk számára vadonatúj, és szinte hihetetlen dolgoknak tünnek.A tanulás legfontosabb alapszabálya pedig pontosan az: AZT TUDOM MEGTANULNI, AMIT ÉRTEK.

Azoknak, akik egész életükben magoltak, szó szerint tanultak, vagy épp a megfelelő technikák hiányában feladták a tanulást, vagy az ahogy lesz-lesz taktikát választották,  gyorstanulás, vagyis szupertanulás /superlearning/  teljes szemléletváltást igényel.

És itt azokról a tárgyakról beszélek, melyeket a hátad közepére sem kívánsz, de muszáj megtanulni. Mert az nem nagy kunszt, hogy ami érdekel, azt könnyedén megtanulom. Az teljesen nyílvánvaló.

De, ha a szemléletváltás megtörténik, akkor a határ a csillagos ég, bármit is kell tanulnod! Saját tapasztalatból mondom!

Üdv! Margó

2013.05.30. 09:28
Bányai Sándor

Bocsika Margot akartam irni:(

                              Szia .Sándor

2013.05.30. 09:26
Bányai Sándor

Szia Margit!

Mért nem lehet ezt az egész  gyos tanulás procedurát kerek perec le irni?

Körül irják mint macska a forókását kerülgeti:)Amúgy tetszik ez az egész nekem ,csak kicsit sok a BLA BLA benne

                        Üdv Sándor

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
D E L F I N   T A N U L Á S   Alapítva:1990
 
                
skype: nagymargo1
+36/30 422 3106
6900 Makó, Jókai utca 19.
 
 

 
Itt találkozhattál velünk: